Remény – tavasz
„Van-e remény még emberi fajunkban?” – kérdi Illyés Gyula nagyszerű Bartók versében 1955-ben. A 21. sz. elején is sokunkat fájdít ez a kérdés. Valóban addig szaporítja az ember nevű élőlény az életellenes cselekedeteit, amíg felemészti magát és a világot? Lehet-e még fokozni a zűrzavart, a gonoszságot, az esztelenséget? Van-e még érték, amit nem tapostunk meg, amit ne dobtunk volna félre?
Március elején, a tél és tavasz határához közeledve azt mondhatjuk, hogy persze, végül mindig eljön a tavasz, a legkeményebb tél után is. Az elmúlt héten még bemutatta tél tábornok, hogy milyen találékony: jeges eső, hó, zimankó, kiszakadt fák, a jégre hó esett, a hó jéggé fagyott, az emberek, mint a botladozó Pinokkiók.
Átéltünk olyan napot is, hogy reggel még teljes repertoárjával jelentkezett a leghidegebb évszak, de azután kisütött a nap és néhány óra múlva már nyoma sem volt a hónak, jégnek. Igen, van reményünk, reménységünk fajunk felől is, de a keresztyén reménység alapja nem az ember, aki úgy elaljasul, „hogy önként, kéjjel öl”, hanem a Teremtő és Megváltó Isten, aki a hajnal, a reggel, a tavasz a feltámadás Istene.
Korunk egyik népszerű gondolata a pozitivizmus, vagyis az, hogy elégséges pozitívan gondolkodni és cselekedni és segíthetünk magunkon. Tévedés, nagy tévedés. Elég, ha a 20. század borzalmaira gondolunk és tudjuk, hogy az ember, ha kizárja életéből az Istent, az erkölcsi törvényt, a krisztusi program megvalósítását, mire jut. Az elmúlt század mindkét istentelen és ezért embertelen eszméje szónokolt a humánumról, a szociális eszméről, de mivel Isten nélkül akartak paradicsomot, vagy – ahogy ők szokták mondani – felemelkedést létrehozni: pokol lett előle.
Higgyük el, Isten nélkül mindent pokollá változtatunk: a családi életet, a természetet, az országot, de Európát is. Hazánknak és az Uniónak nem csak gazdasági programra van szüksége, hanem erkölcsre, Istenre, lélekre és szellemre, mert az ember csak akkor ember igazán, ha a szellem irányítja és határozza meg egész életét.
Van-e remény még emberi fajunkban? Igen van, ha még időben keressük a matérián is túlmutató szellemi-lelki értékeket. Az igazság pedig valóban odaát van, vagyis odaátról az isteni dimenzióból érkezik, mint a tavasz. Nem azért jön a tavasz, mert a kedves cinegék olyan lelkesen sürgetik, hanem azért csivitelnek a cinegék, mert jön a tavasz.
Reményünk alapja nem az emberi akarat, amely fontos ugyan, de a nagy bajokban kevésnek bizonyul, nem a földhözragadt vallásoskodás, hanem az Élet Istene, aki az átkot is áldásra fordíthatja.
Kossuth rádió, 2004. március 1.